Új piacot avattak Sárrétudvariban

Szerző: HAON.hu
2026. április 9.
hazai jó gyakorlatok
Jó gyakorlatok a Vidékfejlesztési Programban
Termelők és Kézművesek
REL

A piacot átadták, az inkubátorház kialakítására irányuló projektet pedig elindították az elmúlt héten Sárrétudvariban. A település központjában, a Széchenyi utcán kapott helyet mind a kettő. Az újonnan létesült, modern piac elkészültét műsorral és helyi termékekkel üdvözölték. 

Kiss Tibor polgármester az átadón elmondta, a Vidékfejlesztési Program felhívásán nyertek 100 millió forintot az új piac megépítésére, a beruházás célja a helyi termékek értékesítésének segítése. 

A településünkön volt már piac, egy szomszédos utcában, de az egy teljesen nyitott piac volt, néhány elárusítóhellyel. Azt gondoltuk, hogy ezen a központi részen van hely arra, hogy itt alakítsunk ki egy új létesítményt. A pályázatban lehetőség volt egy épület építésére is, ahol az elhelyezett hűtők lehetővé teszik, hogy helyi hús- és tejtermékeket is áruljanak. A külső téren 12 árusítóhely van, bent pedig 3-4 árus fér el – részletezte. Elmondta azt is, eddig csak a szerda volt a piacnap Sárrétudvariban, mostantól azonban szombat is az. Amint megérkeznek szakhatósági engedélyek, 2-3 hét múlva már birtokba is vehetik az árusok az új piacot, ami közösségi térként is funkcionál a jövőben.

Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője nosztalgikusan gondolt vissza azokra az időkre, amikor még a piac a közösségi élet legfontosabb színtere volt, s amikor még az eladók és vevők személyesen ismerték egymást. A multik megjelenése ezt újraírta, bár meglátása szerint valami megmozdult újra, lakossági igényként jelentkezett, hogy új piacok épüljenek, a régieket újítsák fel. Sárrétudvari kapcsán elmondta, jól haladtak a fejlesztések itt is, bár nem végeztek még mindennel. 

A ciklusprogramban szereplő legfontosabb elgondolássakkal megvagyunk. Természetesen folytatni kell a munkát, a vasútállomás darabban van, 1-2 hónap híja van még a munkának, a gépjárműforgalom miatt további parkolósávokat, parkolóhelyeket kell kialakítani, az utak minőségére folyamatosan kell vigyáznunk. Mondhatni, mikor végére érünk a középületek rendbetételének, lényegében kezdhetjük elölről, mindig ügyelni kell, hogy az épületek állagát megóvjuk– vallja.

A Vidékfejlesztési Program keretében 24 piac épült eddig Hajdú-Bihar vármegyében, ha hozzátesszük az 5 TOP-os és 5 TOP Pluszos pályázatot, akkor 34, a vármegye egyharmadában új piacok jöttek létre, közel 3 milliárd forint értékben – tudatta Pajna Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke. Hozzátette, ezekkel a beruházásokkal új lehetőséget kaptak kistermelők.

Novemberre kész lesz az inkubátorház is 

A piac közvetlen szomszédságában található az az épület, amely a teljes felújítás után inkubátorházként fog működni. Ennek megvalósítására TOP Plusz-felhíváson nyert 200 millió forintot az önkormányzat, ezen projekt nyitórendezvényét is megtartották. Kiss Tibor polgármester a beruházás részleteit ismertetve elmondta, az épületben hosszú éveken keresztül műszakibolt üzemelt, majd varroda lett, de lassan 10 éve kihasználatlanul áll az épület. Az önkormányzat saját erőből megvásárolta, s keresték a lehetőséget arra, hogy a település központjában célt adjanak ennek az ingatlannak. 

Forrás: Kiss Dóra, HAON.hu