Balatoni panoráma és rejtett kincsek a nyitott kapuk mögött
Szeptember 26. és 27. között a Balaton-felvidék és a Nyugat-Balaton portái is kitárják kapuikat. A Nyitott Porta Napokon kiderül, milyen élet zajlik a népszerű vízparti nyüzsgés kulisszái mögött: a tanúhegyek lankáin és a rejtett völgyekben szorgos gazdák mesélnek egész éves, kitartó munkájukról.
A Nyitott Porta Napok 2026 programsorozat augusztus 22. és október 4. között, öt hétvégén keresztül az ország 19 térségében várja a látogatókat. Szeptember utolsó hétvégéjén a magyar tenger északi és nyugati partvidéke felé vesszük az irányt, ahol a nyári szezon lecsengésével egy sokkal csendesebb, személyesebb világ tárul a látogatók elé.
A Balaton-felvidék és a Nyugat-Balaton portái bebizonyítják, hogy a térség jóval több egy nyüzsgő fürdőhelynél: a tanúhegyek lankái, a dombok között megbúvó apró falvak és a szőlőskertek egy élő, alkotó, egész évben dolgozó közösségnek adnak otthont.
Az Éltető Balaton-felvidék portáinak szervezése kapcsán Kovács Szilvia térségi szervezőtől megtudtuk, hogy az egyesületük Tihanytól a Nivegy-völgyön át egészen Sümegig 59 települést fog össze. Mint elmondta, első pillantásra a vidék a képeslapokról jól ismert arcát mutatja, de ha a látogatók beljebb merészkednek, egy sokkal mélyebb, dolgos világba csöppennek. Kovács Szilviával beszélgetve arra voltunk kíváncsiak, mit ad hozzá az élményhez a helyi közösség összefogása.

„A térségünk egyik legnagyobb értéke az együttműködés és a Vidék Minősége védjegyrendszerünk, amely garanciát jelent a hiteles, helyi termékekre” – mesélte a szervező. „Nálunk nem ritka, hogy egy borászat borkóstolóján a szomszédos sajtkészítő termékei kerülnek az asztalra. A nemesvámosi Tekeresvölgyi Családi Birtok tejtermékei és húskészítményei, valamint a balatonszőlősi Gella Kincse gyümölcsecetei a hagyomány tiszteletét példázzák. Lovason a Vámosi Pince pedig zamatos borokkal és kemencés ételekkel várja az érkezőket.” A dombvidéki gazdálkodásról és a mesterségekről szólva kiemelte a változatosságot.
„Zánkán a Lapiföldek Farm házi szörpökkel hozza közel a gazdálkodást, míg a Skanzen Panoráma Placc a Tagyon-hegy lábánál nyújt kézműves alkotásokkal kísért kikapcsolódást” – fogalmazott Kovács Szilvia. „A sümegprágai Sör Pincészet a szőlőhegyi csendet idézi meg, a sümegi Árkádok Galéria pedig abba enged bepillantást, hogyan lesz a fényből egyedi tárgy. A mesterségek rajongóit a kapolcsi Kovácsműhely, a csabrendeki közösségi porta és a nemeshanyi Csizmadia Vízimalom várja történetekkel.”
A Nyugat-Balaton Kincsei térség 17 különleges helyszínnel csatlakozik a rendezvényhez. Vértesaljai László térségi szervező arról számolt be, hogy a hétvége fókuszában itt sem a nyüzsgés, hanem a Balaton partja mögött rejlő tanyák, műhelyek és gazdaságok állnak. Vértesaljai Lászlót arról kérdeztük, miben ad más élményt a Nyugat-Balaton portáinak világa.

„Ezen a vidéken a portagazdák nem rohanó turistaként, hanem valódi vendégként fogadják az érkezőket” – hangsúlyozta Vértesaljai László. „Felsőpáhokon a Kakasbonbon Csokoládé műhelye a bonbonkészítéssel hívja az édesszájúakat, míg a közeli Billegéri Lovastanya bemutatókkal, traktorozással és kalandpályákkal készül. Alsópáhok kézműves központtá válik: a Páhoki Kapocs Alkotóház a szivás szenvonyó sütemény történetét eleveníti fel, a Lázár Méhészet a méhek világába enged bepillantást, a Sártekerő Fazekasműhely pedig megmutatja a kerámiák születését.” A természetismeret és a minőségi élelmiszer-előállítás kapcsolatáról is mesélt a szervező.
„Gyenesdiáson a Kakukkfű Porta gyógynövényes sétákkal várja az érdeklődőket, Cserszegtomajon a Cserszegi Mogyorós az ültetvénytől a feldolgozásig mutatja be a termést, a Pilikán Park pedig az agroturisztikai világba ad betekintést” tette hozzá Vértesaljai László. „Aki a gazdálkodásra kíváncsi, annak a biolisztet előállító zalavári Gyürkice Tanyát ajánljuk, vagy az Angus marhahúst kínáló várvölgyi Farm54 Gazdaságot, míg Balatonszentgyörgyön az Országh Gazda füstölt áruit érdemes megkóstolni.” A nyugat-balatoni kínálat Rezi hegyoldalában a CseRoSajt Manufaktúra sajtjaival és a Laky Demeter Turistaház atmoszférájával bővül. A balatongyöröki Gáspárlat a pálinkafőzés, a döbröcei Gyümölcsműhely a lekvárok, a mihályfai Fűszeres Porta a teák, a Türjei Premontrei Látogatóközpont pedig a kézműves sörök mesterségébe vezet be. Vértesaljai László szavait idézve: „mindkét térség programja ugyanazt üzeni: a Balaton régiója kora ősszel mutatja meg igazán a lelkét.”

A legfrissebb információkért és programokért látogasson el a www.nyitottportanapok.hu honlapra, vagy kövesse a rendezvénysorozat Facebook-oldalát.
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

