TEREP konferencia: gyakorlati tudással az agrárium jövőjéért
Tizenhat diákcsapattal indult el november 3-án az Agrárközgazdasági Intézet és az Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység TEREP Agrárszakképzési Innovációs Programja. A nyitórendezvény a Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egység (VTE) közreműködésével, a Herman Ottó Konferencia Központban a gyakorlati tudást és az innovációt helyezte középpontba.
Goda Pál, az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) ügyvezető igazgatója a programot bemutató előadásában a naprakész tudás közvetítését és az agrárszektor szereplőinek összekapcsolását emelte ki. A Nemzeti KAP-hálózat részeként működő Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE) a programmal a szakpolitika, a gazdálkodók, a kutatás, az oktatás és a vállalkozások együttműködését segíti. A TEREP az innovációs és üzleti szemléletet, a piacképes tudást és a tehetséggondozást közös tanulással, gyakorlati feladatokkal és mentorálással erősíti.
A programban mind az öt agrárszakképzési centrum képviselteti magát. A tizenhat csapatot egyenként négy tanuló és egy felkészítő tanár alkotja. A november 11-24. közötti, kétnapos oktatási és üzemlátogatási alkalmak Debrecenben, Győrben és Kecskeméten valósulnak meg, az élelmiszeriparra, a precíziós mezőgazdaságra és a kertészeti termelésre összpontosítanak. A kilenc fogadóhely működésének megismerése után a diákok saját megoldási javaslatokat készítenek. Munkájukat ITE-konzultáció és céges mentorálás támogatja; a tíz legjobb csapat 2027. január 28-án, az AGROmashEXPO-n mutathatja be pályamunkáját a szakmai zsűrinek.
Juhász Anikó, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárpolitikáért és fejlesztésért felelős helyettes államtitkára a nyitórendezvényen az agrárszakképzés jövőjéről, az azt meghatározó stratégiáról az intézménylátogatások és az iskolaigazgatói kérdőívek tapasztalatai alapján beszélt. A készülő stratégia szempontjai között az infrastruktúra fejlesztését, az oktatók továbbképzését és megtartását, a technikai dolgozók helyzetét és a képzési kínálat összehangolását említette. Hangsúlyozta a generációs megújulás, a digitalizáció és a vállalkozói felkészültség fontosságát. A fenntartói cél olyan országos tudáshálózat kialakítása, amelyben az iskolák helyi közösségi központként is működnek, tudást és kapcsolatokat kínálva a gazdálkodóknak. A felzárkóztatás és a tehetséggondozás összekapcsolását, valamint a diákok közösségi igényeinek figyelembevételét ugyancsak fontosnak nevezte.
Az agrárszakképzési centrumok életét bemutató kisfilm után Rácz Katalin, az AKI Fenntarthatósági Kutatások Igazgatóságának vezetője ismertette a főbb trendeket. Az agrárszakképzés tanulólétszámának növekedése csökkenő beiskolázható korosztály mellett következett be, miközben a felnőtt tanulók szerepe is erősödött. A felmérések tudatos pályaválasztást, jelentős ágazati munkavállalási és továbbtanulási szándékot jeleznek. Az előadás a munkaerőigény és a képzés közötti területi eltérésekre is felhívta a figyelmet.
A rendezvény résztvevőinek interaktív szavazásán a következő évtized legfontosabb változásai között a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás került az első helyre, ezt a digitalizáció és a mesterséges intelligencia, majd a fenntartható gazdálkodás követte. Az „Élet az agrárszakképzés után” című, Rácz Katalin által moderált kerekasztal ezeket a kérdéseket a továbbtanulás, a munkavállalás és a vállalkozásindítás oldaláról járta körül.
A beszélgetésben Stündl László, a Debreceni Egyetem intézetvezetője és dékánja; Tóth Tamás, a Széchenyi István Egyetem kutatóprofesszora és dékánja; Szerdai Zsuzsanna, a Déli Agrárszakképzési Centrum főigazgatója; Zoltán Péter miniszteri biztos; valamint Fieszl Csaba, a VTE vezetője, szakmai igazgató vett részt.
Az egyetemi tapasztalatok szerint a szakképzésből érkezők gyakorlati készségei és szakmai alapjai előnyt jelentenek a továbbtanulásban. Ezekre a felsőoktatás rendszerszemléletet, fenntarthatósági és gazdaságossági ismereteket építhet. A tudományos diákköri munka, a szakmai versenyek és a vállalati feladatok már az egyetemi évek alatt bekapcsolódást kínálnak az innovációba. A résztvevők a projektalapú oktatás és az intézmények, valamint a duális partnerek közös felelősségét is hangsúlyozták.
Szerdai Zsuzsanna a támogató iskolai környezet és az oktatók szerepét hangsúlyozta a tehetségek felismerésében. A tangazdaságoknak és tanüzemeknek teret kell adniuk a kísérletezéshez, miközben működésükkel hiteles szakmai mintát is közvetítenek. A legújabb technológiák megismerésében a duális partnereknek kiemelt szerepük van: a vállalati képzőhelyekre a diákok mellett az oktatóknak is el kell jutniuk, hogy az ott megszerzett tudást visszavihessék az iskolába.
Fieszl Csaba a fiatalok pályára lépését és helyben maradását a vidék megtartóképességével kapcsolta össze. A VTE ennek támogatására a szakképző intézmények tevékenységének, az innovációknak és a korszerű technológiáknak a bemutatásával követhető életpályákat tehet láthatóvá. A vidékfejlesztés ebben a megközelítésben a foglalkoztatást, a vállalkozásokat, a társadalmi felzárkózást és a természeti környezet fenntarthatóságát egyaránt érinti. A VTE megyei vidék- és térségfejlesztői szakértői hálózata az iskolák és a vállalkozások összekapcsolásában is segíthet. A helyi kapcsolatok révén a diákok olyan gyakorlati képzőhelyekhez kerülhetnek közelebb, ahol később munkavállalóként is lehetőségük nyílhat a helyben maradásra. A kapcsolatépítés a megfelelő utánpótlást kereső vállalkozásoknak is támpontot adhat.
A Nyitott Porta program termelői visszajelzései szerint több családi gazdaság diákokat is fogadna a vendégfogadással járó feladatokra. Ez az agrárszakmai tapasztalatot a szolgáltatások, a kereskedelem és a turizmus megismerésével egészítheti ki. A VTE igazgatója a családon kívüli gazdaságátadás és a fiatal vállalkozások fenntartható finanszírozásának fontosságára is rámutatott.
Zoltán Péter az agrárirányítás, a támogatáspolitika és a képzés szemléleti megújulását, valamint a hosszú távon életképes tevékenységek ösztönzését szorgalmazta. A fiatalok elindulását segítő lehetséges eszközök között a földhöz jutás támogatását és az állami hitelgaranciákat említette. A klímaalkalmazkodásban a vízmegtartást, a csatornahálózat rendbetételét és a termőhelyi adottságokhoz igazodó gazdálkodást hangsúlyozta. Az agrárszakmák társadalmi elismertségének erősítéséhez a fiatalokat elérő kommunikációt is szükségesnek tartotta.
A közönségszavazás és a kérdések ugyancsak a klímaalkalmazkodás, a digitalizáció és a fenntarthatóság jelentőségét jelezték. Az oktatás jövőjéről szólva a résztvevők az alapvető tárgyi tudás mellett a fenntarthatósági, digitális, precíziós mezőgazdasági és mesterséges intelligenciához kapcsolódó ismeretek, a nyelvtudás, a kommunikáció és a pénzügyi felkészültség erősítését emelték ki.
A délutáni programot interaktív workshop és Gribek Dániel agrárújságíró, a HEKTÁR podcast alapítójának előadása egészítette ki. A zárszó a hiteles kommunikáció és a kritikus gondolkodás fontosságát emelte ki.
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

