count
107

Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás

2025. május 19.
A magyar mezőgazdaságban a generációváltás támogatása kiemelt ügy, ugyanis a fiatalok nélkül ez a szektor sem maradhat versenyképes. Ennek egyik kiemelt eleme a 79 milliárd forintos keretösszeggel megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló felhívás – jelentette be Viski József agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár.

Mire számíthatnak idén a hazai kis- és középvállalkozók?

2025. április 8.
Ismét egy érdekes és hasznos összejövetelt tartott márciusban a Magyar Termék Nonprofit Kft. a Mesterművek Üzleti Klub keretein belül. A rendezvény fő témája a 2025-ös év kihívásai, lehetőségei voltak. Benedek Eszter ügyvezető hangsúlyozta, két éve építik az üzleti klubot, amelyből mára egy fontos szakmai és kapcsolatteremtő közösség alakult ki.