count
517

Itt lehet megkóstolni a legfinomabb kenyereket

: Index
2025. augusztus 17.
Augusztus 20-án a Magyar Kézműves Kenyér Társaság szervezésében ismét jelentkezik a Kenyérlelke Fesztivál, a kézműves pékszakma legrangosabb hazai seregszemléje. A kovászolás szerelmesei idén tizenegyedik alkalommal jönnek össze az eszmecserén túl azért is, hogy kenyereiket megversenyeztessék.

Kertészet egy csipetnyi varázslattal

2025. augusztus 16.
A Citrus és Pálma kertészet 2019-ben indult hobbiból, mára pedig az egyik legmeghatározóbb mediterrán növényekre specializálódott kertészeti vállalkozássá nőtte ki magát. A kunszigeti telephelyről induló brand szívvel, szaktudással és innovációval építi a jövőt – citrusokkal, pálmákkal és egy csipetnyi varázslattal.

REL Expo 2025

2025. augusztus 15.
Az idén negyedik alkalommal, november 13-án rendezik meg az ország legnagyobb rövid ellátási lánc konferenciáját és kiállítását az Aero Hotel & Étterem és Sportrepülőtér területén. A találkozó a helyi termékekről, szolgáltatásokról és a hazai REL közösség összefogásáról szól, ahol kistermelők, piacszervezők, szakmai szervezetek, hatóságok és érdeklődő fogyasztók is jelen lesznek.

Igmándi Sajtműhely: a lipicaitól a magyar tarkáig

2025. augusztus 15.
Nagy László és Szabó Ildikó családi gazdasága a hagyományos parasztudvarból modern tejtermék-manufaktúrává fejlődött. A kezdeti útkeresést és fajta­váltást folyamatos tanulás, innováció és minőségi termelés követte, amely ma robotfejéssel, digitális érleléssel és saját márkával szolgálja a vásárlókat.

Indul a Nyitott Porta Napok 2025

2025. augusztus 13.
Mintegy 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között hazánk 5 tájegységén és ígér igazi élménykavalkádot az érdeklődőknek. A vidéki élet báját, az állattartás, a növénytermesztés, a helyi termékek különleges tárházát és megannyi gasztronómiai élményt, ízeket ismerhetnek meg a látogatók.

Családi gazdaság, tiszta termékek

2025. augusztus 11.
A helyi gazdálkodás jövője szerepelt a Fókuszban a vidék című eseménysorozat középpontjában. A tényői állomáson a környék termelői közül Fülesné Bízó Henriett, a győrújbaráti Füles családi gazdaság egyik tagja mesélt a gazdaságuk mindennapjairól.

Füstös ízek, házias zamat!

2025. augusztus 10.
„Füstös ízek, házias zamat! Kézműves füstölt áruinkkal az igazi hagyományt hozzuk el az asztalodra.” - Hirdeti a felirat a Víg Kolbász Manufaktúra, egészséges házi készítésű finomságok facebook csoportban. A Víg Kolbász Manufaktúra saját online piacterén, ahol akár rendelhetnek is a csoport tagjai.

Minőségi élelmiszer és élmény a termelői piacokon

2025. augusztus 9.
Hazánkban több mint 300 termelői piac működik, ahol a vásárlók közvetlenül a termelőktől szerezhetnek be friss, szezonális hazai élelmiszereket. Ezek a piacok a rövid ellátási lánc kulcsszereplői, segítik a kistermelőket, és csomagolásmentes kínálatukkal a fenntarthatóságot is támogatják.

A LEADER programban épült újjá a Hajdina Rezidencia

2025. augusztus 9.
Lettországban egy családi biogazdaság nemcsak a hajdinatermesztésben alkotott maradandót, hanem a fenntartható agroturizmusban is. A Liepkalns gazdaság új kezdeményezése, a Hajdina Rezidencia innovatív módon ötvözi a vidéki élet bemutatását, a környezetvédelmet és az élményalapú tanulást.

Magyar családi gazdaság sikere az EU jógyakorlatok között

2025. augusztus 6.
Egy magyar család szarvasmarha telepe a közelmúltban került fel az EU KAP Hálózat jógyakorlatai közé. A dél-magyarországi gazdaság fenntartható fejlesztése és a vidék megújítása példaértékű: európai uniós támogatások segítségével modernizálták az állattartást, növelve a termékek minőségét és a munka hatékonyságát.