count
517

Pénteken kezdődik a 26. Gyulai Pálinkafesztivál

2026. május 20.
Péntektől vasárnapig rendezik meg a 26. Gyulai Pálinkafesztivált a vár előtti téren. A rendezvényen idén újdonságként hungarikum korzót rendeznek, amelyen nemcsak a térség, hanem az ország nemzeti értékeit is bemutatják – közölték a szervezők hétfőn közleményben.

43 termék nyerte el a Nemzeti Parki Védjegyet

2026. május 18.
Lekvárok és szörpök aromája, gyógynövény alapú készítmények illata és a kézműves hagyomány tisztelete töltötte meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) egri központját. A tavaszi Nemzeti Parki Termék Védjegy bírálaton 18 helyi termelő mutatta be munkája gyümölcsét, bizonyítva, hogy a térség ereje a fenntartható gazdálkodásban rejlik.

Nyitott porták Németországban

2026. május 17.
A Nyitott kapu legnagyobb előnye, hogy az ember maga mellé állíthatja a közösséget. Kis üzleti vénával a közvetlen értékesítés is felpörög. Észak-Rajna-Vesztfália tartományban minden év júniusában megrendezik a Nyitott porták programot, ami barátságosabb termelési közeget és elkötelezett vásárlókat hoz a résztvevő vállalkozásoknak.

Jó gyakorlat Portugáliából: hagyományból prémium márka

2026. május 16.
Egy portugál családi gazdaság története jól mutatja, hogyan válhat a hagyományokra épülő mezőgazdasági tevékenység innovatív, fenntartható és piacképes vállalkozássá. A Mainova projekt a KAP támogatásával prémium bor- és extra szűz olívaolajmárkát hozott létre, miközben munkahelyeket teremtett és a térségi turizmust is erősítette

Nyitott portákkal várnak a helyi termelők, kézművesek

2026. május 15.
A tavalyi nagy siker után idén még több élménnyel, és gazdagabb programkínálattal várja az érdeklődőket a Nyitott Porta Nap a Pannónia Kincse LEADER Egyesület szervezésében, május 16-án. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a látogatókhoz a helyi termelőket, kézműveseket és a vidéki élet valódi értékeit.

Fókuszban az asszertív kommunikáció és a rendezvényszervezés

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egysége vidék- és térségfejlesztési szakértői számára szervezett képzési sorozat egy újabb állomásához érkezett. A Kislépték Egyesülettel együtt működésben életre hívott és koordinált szakmai nap középpontjában ezúttal a hatékony és asszertív kommunikáció, valamint a rendezvényszervezés komplex kihívásai álltak.

Új kapuk nyíltak az életforma-váltással

2026. május 13.
A Balaton-felvidék csendes falujában, Kékkúton családi álomból született meg a Levendula Porta. Egy gazdaság, ahol a többgenerációs tudás és a tudatos minőség iránti elköteleződés találkozik. Történetük túlmutat az egyszerű életforma-váltáson, azt példázza, hogy értékteremtő működéssel létrehozott termékek hogyan szólítják meg a vevőiket.

Óváron rendezik a REL Szervezők Napját

2026. május 12.
A világ élelmiszerrendszerei átalakulóban vannak. Klímaváltozás, piaci bizonytalanságok, változó fogyasztói igények - mind hatással vannak arra, hogy mit, hogyan és honnan eszünk a jövőben. A jó hír: a helyi közösségeknek, termelőknek és REL szervezőknek kulcsszerepük van ebben az átalakulásban.

Kun Ranch: prémium Angus a Hortobágyon

2026. május 12.
A Hortobágy szélén, Tiszacsege határában ma már az ország egyik legismertebb Angus-tenyészete működik, pedig a történetük korántsem indult ideális körülmények között. Kun Péter és felesége, Kunné Kocsis Enikő alig húszévesen döntöttek úgy, hogy saját gazdaságot építenek.

Igazi békési eperillat a Csabai Piacon

2026. május 11.
Májusban a Csabai Piacon a közel 10 éves múltra visszatekintő Kovács Farmot választották a hónap termelőjének. A családi gazdaság szívvel-lélekkel termeszti a környék legfinomabb, gyermekkort idéző szamócáját, május közepétől pedig újra indul a családok nagy kedvence, a „Szedd magad!” akció is.